2010. december 17., péntek

Christmas mess

Ma reggel a gyönyörű hóesésből az irodába lépve arra a következtetésre jutottam, hogy a saját kis dogaim tekintetében - és értem ezalatt mindaztokat a hozzám valamilyen módon kapcsolódó dolgokat, amelyek felett bizonyos mértékű kontrollal rendelkezem, mint pl. a bevásárló listám, a hajam, a szobám, a jó kedvem, de pl. a szemem alatti karikák és a csokoládé fogyasztásom nem - az iróasztalomat övezi egyedül néminemű harmónia (legalábbis per pillanat igy érzem - ábra mellékelve). Természetesen ez nem különösebben új keletű probléma, ahogy arról már közöltem gondolatokat az előzőekben is, viszont kezd egyre kimeritőbb lenni.
Az ember általában visszafelé szeretne menni az időben, de most amire leginkáb vágyom, hogy 28-án reggel Julissal a Gerlóczy kávéházban toljuk a frissensült ropogós croissant kávéval, és szokásos nevetgéléssel teli iróniával beszéljük meg az élet nagy és kevésbé nagy dolgait, úgy mintha tegnap hagytuk volna abba (csakhogy a dramaturgiai elemeket ne felejtsük ki: kint természetesen frissen hullott, puha hó & vidám karácsony utáni piros pozsgás emberek :D).

2010. december 10., péntek

Commitment

A padtársam kapott egy táskát a pasijától. Velúr, türkizkék. Csodaszép.
Ez egy "csak úgy" ajándék. A minap voltak vásárolni, amikor is megjegyezte az egyik kirakatnál, hogy nagyon szép "a" táska. (Természetesen, mivel megfontolt ember, nem rohant be és vitte magával azon nyomban - de hát uggggyan ki csinálna ilyet egyáltalán?) A fenti epekedő hinthez azért megjegyezném, hogy a táskákból kb. 6 féle szin volt a kirakatban, igy elég nehezen lehetett volna egyértelműbbé tenni azt, hogy tulajdonképpen melyikre is vágyik oly nagyon, minthogy hozzáteszi "Óóóó, a türkizkék mennyire széééép!"
Ezek után - a kedves ajándékozó elbeszélései alapján - (imádom, hogy vizuális tipus vagyok :) szegény ember a vásárlás hátralévő részét egy buborékkal a feje fölött töltötte, amelyben ez állt: "Mi a szar az a türkizkék?!?!!!???!!?"

Tanulság: a 21. században élni jó, mert van internet és van google, és a határ a csillagos ég. Ha megvan a szándék és az effort, és még gondolkodik is az ember, akkor lehetnek türkizkék táskás boldog lányok & és a boldog lányoktól még boldogabb fiúk. :)

2010. december 9., csütörtök

Christmas wishlist 2010 1.0

Tehát akkor Julis kérésére:
- adni - azt, amire legjobban vágynak
- megtanulni végre sütni
- nem égett karácsonyi muffint enni
- puha sárga bőrkesztyűt hozzáillő sállal
- hogy minden csomagom időben, sértetlenül célbaérjen
- hogy lássam mindenki arcát, mikor kibontja őket
- hogy mindenki nagyon örüljön annak, amit bennük talál
- esernyőt kutyával, vidám szinben. pöttyöset. Radley-set.
- kapros-fokhagymás lazacot
- igazán ultimate karácsonyi képeslapokat találni & irni
- habos rumos kakaót inni piros kanapén, csikos takaróban
- meglepetést
- hógolyózni és szánkózni
- mindenkit, akire karácsonykor gondolok jóóól meg is ölelni

Mivel nem ismerek 7 másik embert, aki ir blogot, sőt 7 másik ember sincs, aki ezt olvasná, igy az instrukcióknak nem tudok fullosan eleget tenni - eggyel azért megpróbálkozom. De a megadott cimre elküldöm a kis listámat (bár a változtatás jogát továbbra is fenntartom).

2010. december 8., szerda

Mercury retrograde

Ez van most. És mekkora szerencse, hogy havonta veszem a fáradtságot és 1-1.5 órát Susan Miller elemzésének szemezgetésével töltök. Természetesen ennek köszönhetően vagyok tisztában a fenti ténnyel is. Hogy mit is jelent ez? Hát, elvileg vmi ilyesmit:
"Since Mercury rules communication, travel, appointments, mail and the www, it's said that everything goes haywire in these areas - emails get deleted or bounced back, mail is returned, calls go out into the ethers, etc. Some people find that their computers go on the fritz or phone lines go down. It does seem though that miscommunications abound during the retrograde period."
Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden asztrológusnak ezen tény felfedezéséért, kielemzéséért & közzétételéért, tekintve, hogy igy még csak jól fel se baszhatom tudom idegesiteni magam azon, hogy Julis még mindig nem kapta meg a képeslapomat, hogy a telefonom nem tudja kezelni az android kihivásait, hogy a Magyar Posta visszaküldte a mikulás csokijaimat a feladóhoz "nem kereste" commenttel, anélkül, hogy engem értesitett volna :'( etc.......
Kiváncsian várom, hogy mi lesz a sorsa a külföldre szánt karácsonyi csomagocskáknak, illetve a szintén külhonból rendelt könyvnek, amit ajándékba szántam :S. Nem akarom én bántani a Magyar Postát - a 3 napja FedEx-szel Prágába küldött levelem jelenleg Nigériában tartózkodik. Tehát az egyetlen magyarázat a kozmikus káoszra, hogy ez legkevésbé sem business as usual - és persze senki nem hibás, meg a Mikulás túlon túl el van havazva és valószinű a rohadt rénszarvasai is gyengélkednek.

Konklúzió: ez csak annak a qva bolygónak köszönhető - akármit is csináljon, ajánlom neki, hogy sürgősen fejezze be!

2010. december 7., kedd

Christmas mood

Ma igy érzem magam. Igazság szerint már napok óta. Mióta hó & hideg kiséretében beköszöntött a december, mintha mindenki még jobban megőrült volna a karácsony szellemében, és 2 hete folyamatosan hordja be az irodába szaloncukrot, mézeskalácsot, valamint elképesztő elhivatottsággal elkészitett karácsonyos, és kevésbé karácsonyos sütiket. És teszi ezt abban a legnagyobb karitativ meggyőződésben (és/ vagy passz), hogy ezt az varázst átadja embertarsainak, aminek az egyetlen módja - nyilván! - ha mások arcába tolja a házi manufakturában legyártott édesség hegyeket. Ennek a folyamatnak a szenvedő alanya vagyok idestova 2hete, de ma betelt a pohar. Még az is lehet, hogy a jövő péntekre tervezett karacsonyi muffinsütésről is lemondok - pedig az olyan embereknek készülne, akik még érdekelnek is - mert egyszerűen azt hiszem, karácsonyra konrétan mézeskalácsfigurává alakulok.
Azt mondják, karácsony előtti diétának újévi bálnaság a vége - ezen logika mentén: valószinű jövőre is sovány leszek.